Tardos János: Iskola a határon

  • by rapandi - p, 2015.06.12. - 22:32
  • Rapandi
Nem vagyok valami nagy meseolvasó, talán nem is voltam, és nem is nagyon tudom magam beleélni a mai mesefogyasztók helyébe. De az ebben a könyvben leírtakhoz hasonló kalandokat – lévén a szerzővel csaknem egyidős – magam is átéltem 55 évvel ezelőtt, egy, az elbeszélthez nagyon hasonló kőszegi intézményben, szintén valami ködös tüdőlötyögés következtében, ugyancsak három kalandos héten át, ugyanígy a legnagyobb télben. Hatéves ha lehettem, még a magasszárú cipőmet se nagyon tudtam megkötni, illetve csak csomóra, amely, ha átvizesedett, bizony le kellett vágni. Márpedig a hóban minden nap átvizesedett. Volt ugyan egy pót-cipőfűzöm, de az is napok alatt elfogyott.
 
Abban a kertben nem voltak varázslók, illetve biztosan voltak, csak én nem vettem észre őket, mert a kastély parkjában élő szelíd őzeket bámultam taknyos orral, és szívtam közben, jó mélyre, a finom téli alpesi levegőt. Ha beteg is voltam, meggyógyultam, és az elmúlt 55 év alatt nem is igen gondoltam arra a téli három hétre.
 
De most, Fisch Gábor László kalandjain elmerengve megelevenedett előttem 1960 hideg tele, az első, idegenek között eltöltött téli, szanatóriumi vakáció, a ziháló gőzmozdony füttye, és főleg a szaga, az egykori nagy kaland. A nagy felfedezések, az addig idegen, nagyvároson kívüli téli világ. A méteres hó ropogása és a Kőszegre éjjel ráterülő mély csend, a hálóterem akolmelege, az étkező vidám zsivaja, talán még a tanórák is eszembe jutnának, de azért addig nem mennék el.
 
Mondom, nem tudom, hogyan olvassa mindezt egy mai kissrác, nekem egy órácskára vagy még többre visszahozta hatéves magamat, és igen jól szórakoztam. Amihez hasonlót mindenki másnak is kívánok.
 
A nagy mesélővé avanzsált Gabesz szövegén kívül persze szerettem Bányai Anna rajzait is, különösen a piros sálas denevért, akitől egyáltalán nem is ijedtem meg.
 
Kategória: